- Sosem fogod megtudni milyen is az, igazából szenvedni.
- De te ennek örülsz. Mert ugye örülsz? Én még sosem szenvedtem. Tudod-e?
-Tudom. Nem jártad meg a sivatagot sosem. Igaz? Nem jártad meg?
- Nem jártam meg.
- Akkor nem tudod, mit jelent egy pohár víz. Nem tudod.
- Igazából... nem tudom.
- Láttál e már falevelet úgy hullani le a fáról, mint hózuhatagot a téli felhőből?
- Nem, nem láttam.
- Akkor nem tudod, mi az, mi az az ősz.
- Nem, tényleg nem tudom.
- Őröltél e már fogaddal szaftos húst, s ízes zsírja csordult-e már le torkodon?
- Nem, sosem rágtam soká.
- Te így nem tudod, nem érezted még soha az étel ízét.
- Igazad van, talán soha.
- Vettél-e már mély levegőt fullasztó nyári éjszakán, takaró alól kibújva?
- Vettem,vettem, de nem éreztem.
- Sírtál már-e a padlón, mellkasod szorongálva, úsztál-e már saját könnyeidben, vert e a szíved, úgy mint az őrült,ki szabadulni akar börtönéből, eredt-e már véred, homályosult e már a szemed világa, éreztél e szörnyű, a velődig fúródó fájdalmat testedben, lelkedben? Éreztél-e?
- Nem. Nem éreztem.
- Te, hát, egy vagy akkor a sok közül, ki nem érti, nem érzi, mi a megtisztulás.
