Ha az embert három nővérrel áldotta meg a sors, elsajátít egyet s mást a nőiség fortélyainak tárházából. Természetesen hozzászokik az örökös hangzavarhoz, a ruhák áthajigálásához egyik szobából a másikba, a kiömlött körömlakk csípős illatához a divat a másik nem a vásárlás és az órahosszas beszélgetések is szerepelnek a listán. Ha mi négyen felállunk szépen egymás mellé sorba, a látszat első pillantásra rendkívül megtévesztő. Mandulaszemek, barna haj persze négyféle árnyalatban, kifejező szemöldökök, telt ajkak, magasság, vékonyság… Egy csapat szirén –szokás ránk mondani.
De ezek a látszatra igen hasonló kalózokat lépre csábító szirének jelleme olyan különböző, mint négy doboz. Látszatra szinte egyformák, de belül mindegyik teljesen mást rejt. Ez a négy szirén sokáig együtt szelte a vizet, csalta lépre a kalózokat.. A szirének között sokáig a legkisebb volt a legboldogabb. Boldog volt a nővérei közt, a színek a formák világában élt velük. Boldog volt, mígnem történt valami. A nővérek egyesével tűntek el, más utakra léptek, mígnem a kis szirén egy reggelen arra ébredt, hogy az ő szobája mellett lévő három szobából nem árad hangzavar, sőt mi több, teljesen lakatlan. Felkelt, rémült arccal közeledett a legközelebbi nesztelen szobához, majd lenyomta a kilincset és belépett. A szoba egykor élénkpiros festéke megsárgult és helyekben pattogzott le a falról. A sarkokban a por és a pókok vertek tanyát. Látszatra teljesen üres és lakatlan volt, attól a néhány póktól eltekintve. De aztán észrevette, hogy a szoba a látszat ellenére mégiscsak lakva van. Mi több, alig férnek el benne a lakók, csak úgy szoronganak! Emlékek, csordulásig telt emlékekkel volt tele a szoba. Néhány fellobbant, majd elhamvadt de a helyükbe újabb és újabb emlékek törtek a felszínre hogy aztán majd visszahulljanak a feledésbe, és átadják a helyüket az újabb emlékeknek. Szép, de fájdalmas képek voltak ezek a kicsi szirénnek, így erőt vett magán és becsapta az ajtót. Teltek az évek, a kicsi szirén erősödött, kezdett talpra állni és kezdte megszokni a tudatot, hogy elveszítette a nővéreit. Aztán történt egy váratlan dolog.
Az egyik rég nem látott szirén nővér, ismerős vizekre úszott. Évek múltán, hazakeveredett. Mit tehetett a kis szirén? Próbált örülni, ám ez a boldogság más volt mint ami régen. Mindketten, főleg a nővér próbáltak úgy tenni, mintha minden a régiben volna, noha ezt ők is tudták, hogy közel sem így volt. Mit tettek? Látogatást egy szintén ritkán látott, másik szirén nővérnél. Az eredmény csend volt, mély csend és semmittevés. A kicsi a szüleitől nyerte támaszát, hozzájuk menekült ha kísértették a régi csodás emlékek. A kis szirén mit tehetett mit nem, megerősödött, kilépett a szárazföldre, elhagyta otthona ingoványos mocsarait és elindult ő is a saját útján, pontosan úgy ahogy annak előtte a nővérei is tették. Feladta szép álmait a még szebb, hatalmasabb álmaiért, messze elment, áldozatokat hozott, és abban a reményben élte életét a messzi földeken, hogy egyszer ő is visszatér majd otthonába a három nővérével együtt és eltöltenek úgy még egy napot utoljára, mintha minden a régiben volna.
