Kegyetlen a világ. Egyszerűen, tisztán, minden más jelző nélkül, kegyetlen. Az emberek megszületnek, és amit valójában Életnek hívnak, az nem más, mint egy harc. Túlélés. A Lány annyira sírt, hogy már szinte fulladozott. Kezeivel hol a torkát, hol a mellkasát markolászta. A sírás felemésztette az elméjét, és elborította őt a sötétség. Senkije nem volt. Nem volt senki. Nincs senki. A félelem mardosta belülről. A lelke sikoltozott, verte a falat, és szabadulni akart. Szabad utat akart az Apjához. De a test csak hevert, a sírás ráncigálta a földön, és tépdelte a félelem. Valahol mélyen a kétségbeesés útvesztőjében tudta, hogy talál egy halvány fénycsóvát. Meg kellett találnia, hiszen csak ebbe kapaszkodhatott. Ez volt, a remény.
- Félek. - mondta a Lány. - Már annyira fáj, hogy sírni sem tudok. Talán végleg a hatalmába kerített a kétségbeesés. Nem akarom Apámat elveszíteni, érted? Tudod te, hogy ez mit jelent? Meg van rá a képességed, hogy ne csak felfogd, át is érezd?!
- Én itt vagyok. Én mindig itt voltam neked. Az életed minden pillanatában a háttérből figyeltelek, és vártam, hogy mikor fordulsz felém. - mondta a Sötétség.
- Most látlak. Mindig is láttalak, csak sosem vettem rólad tudomást. Túl messze voltál, és nekem nem volt rád soha szükségem. De most közel vagy. Fenyegetően közel. Félek. Nem akarok a tiéd lenni.
- Ha így folytatod tovább, nem kell sok idő, és az enyém leszel. Hiszen értem nem kell harcolnod. Úgyis mindig küzdöttél életedben. Csak fordulj felém, engedj el mindent, és zuhanj a karjaimba. Ennyit kell tenned. A remény hamarosan elereszt Téged.
- De még ittvan. Hiszen érzem. Te folytogatsz engem, de a Remény próbálja melegíteni a hideg kezeidet. Érzem Őt. De azt is érzem, hogy gyengül. S vele együtt én is. Mert Ő én vagyok. S Te is én vagyok.
- A reményt könnyebb feladni, mint engem legyőzni. Könnyebb, Sára. Hát nem érted?! Könnyebb!!!
- Értem. S nem csak értem, érzem is. De én sosem választottam még a könnyebb utat. Sosem tettem még ilyet.
- Hát akkor ragadd meg az alkalmat, és válassz engem. Az édes semmit. Vagy én, vagy a keserű valóság.
- Nincs szebb, nincs könyörtelenebb, fenségesebb, s keserűbb mint a valóság. Te elfedsz mindent, hiszen magad vagy a Sötétség. Én inkább élek a Fényben, és küzdök.
- Fájdalmad nem bírod sokáig cipelni Leány, ne feledd. Hisz nem lehetsz nálam erősebb.
- Téged nem, de a saját sötétségemet még legyőzhetem. Isten adjon erőt hozzá.
