Árnyéka beterít, magasodik, tornyosul föléd,
Szíved kalapál, kiabál, veri ketrecét tehetetlen, s, bénító némasággal üvölti,
Engedj, engedj el, szabadon, eressz el
De Ő jön, keze nyúl feléd, te húsába vágsz, s visszakapod
Fájdalmad nyilall, sebeid feltépi, üvöltésed elnyeli,
Mély, s tátongó az űr melyben ott a fény... A fény halvány sugarát, s melegét szinte érzed orcádon
Jő a sötét, ám szétoszlik, ha ő megsimítja orcád
Rádvetül, szemeid lehunyod, sebeid megremegnek,
mély sóhaj, s az Isten fölemel
Meztelen tested ernyedten lóg, s közben hallod duruzsolását,
Ne félj Gyermek, ne félj Gyermek itt vagyok.
Elhagyod a mélyet, tátong alattad, kiált érted, te ernyedten visszanézel,
Nem látod. Elhomályosult.
Ne félj Gyermek, ne magadat féltsd.
Engem félts, aki lelkedben lakozom, s magaddal együtt hordozol,
Engem, s Magadat féltsd, mi egy vagyunk
Ígyhát ne félts mást, csak lelkedet s benne minket félts.
