- Fogd meg a kezem.
- Nem. Félek.
- Ne félj. Nem bántalak. Már senki sem bánt. Azok az idők elmúltak. Már csak az emlék bánt.
- Hiába. -mondta. - Nem találom a kaput amin kimenekülhetnék. Pedig évek óta keresem.
- Lehet, hogy ez is olyan, mint a pánikbetegséged. Meg kellene vele tanulnod együtt élni. Vagy elfogadni. Vagy elfeledni.
- De ez nem emberi. Ez nem különleges. Ezt én nem akarom. NEM AKAROM ÉRTED?!
- Ne reszkess. - rácsúsztatta kezét a reszketőére. - Ne félj. Senki nem fog soha többé megerőszakolni.
- Tudom. -sóhajtotta. - Csak az emlék. De az újra, és újra.
