- Kapaszkodj Jane, már nincs messze!
- Próbálok, Lily! -nyögte összeszorított fogakkal. Próbálok!
A hegy borzasztó magas volt. Azt mondják az arra élők, hogy a vidéken talán a leghatalmasabb, és legveszélyesebb hegy volt. A hely természetesen a vadnyugat volt, a száguldozó vadménesek, a tikkasztó, perzselő nap, a veszélyes utak és a hegy-rengetegek otthona.
A két lány, testvérek voltak és az újonnan kapott lovakkal indultak felfedező útra, mikor a merészebbiknek, aki persze Lily volt, támadt egy kalandot sejtető ötlete. " Miért nem visszük fel a hegyre a lovakat? Lássuk, mennyit bírnak! Mrs. James szerint a legjobb lovak a környéken! Persze azt alig hiszem, hogy jobbak apa lovainál! Gyere Jane, indulunk! " A bátor szavak még most is ott voltak Jane fejében, és nem tudta elégszer átkozni magában nővérét, és persze magát, hogy miért ment bele a játékba. Pedig Lily játékai veszélyesek. Ezt nagyon is jól tudta, és mégis vállalta a kockázatot. Felkapaszkodott az előtte kiálló sziklán, és végre lehuppant a földre. A lovakat jóval a hegy lábánál hagyták kikötve, mivel az állatokkal a hely szinte megközelíthetetlen volt. Lily ott prüszkölt tőle alig pár méterre, ugyan csak egy sziklán ülve, és a por rázta ki hosszú aranybarna hajából. Jane szorosan hátrakötött lófarkából több tincs is elszabadult, de ez jelenleg nem izgatta a lányt. Helyette fújtatva felállt, és Lilyre förmedt.
- Néz meg hova kerültünk! Nézd meg hol vagyunk! Sehol egy járható ösvény, sehol egy mászható út, amin visszajuthatnánk!
Lily abbahagyta hajának piszkálását és felvont szemöldökkel húgára nézett.
- Azt hittem élvezed, J. Eddig nem panaszkodtál különösebben, csak ahogy egyébként is szoktál. Mi bajod?
Jane szeme szikrákat szórt, és a hangja pár oktávval feljebb csúszott.
- Hogy mi bajom? Ezt kérdezed Lily?! Itt ragadtunk egy istenverte szakadékban, bármikor lezuhanhatunk, a lovak ki tudja hol vannak, az is lehet, hogy megtámadták őket, mondd csak mégis hogy akarsz innen lejutni? - kiabálta Jane, magából kikelve. Rázúdította minden dühét testvérére, azt a düháradatot ami már hónapok óta gyülemlett a lelkében, és éppen itt és most tört felszínre.
- Hóhó, Jane, nyugi!
- Ebből is elegem van! Úgy beszélsz hozzám mint egy lóhoz! Normális vagy, Lily?! Utállak! -kiáltotta.
A következő pillanatban minden nagyon gyorsan történt. Látta Lily rémült arcát, ahogy kiáltani akar de nem jön ki hang a torkán. Érezte a cipője alatt csikorgó apró éles köveket, és ahogy hirtelen, egy pillanat alatt megcsúszott és a szakadékba zuhant.
Borzalmas halálfélelméből egy furcsa érzés keltette föl. Érezte a meleg kezet a csuklóján, érezte a szelet ahogy a haját cibálja, és végül megérezte a térdébe és a könyökébe nyilalló mély fájdalmat amit a szikla pereme okozhatott. Szabad kezével megmarkolt egy sziklát és felnézett.
Lily arcát látta. Valahogy furcsán szépnek látta. A testvére. Méghozzá az ikre. A nagy tágra nyílt barna szemekből patakokban folyt a könny, telt piros szája remegett. Jane nem is kívánt mást, minthogy ez legyen az utolsó kép amit lát ebből a világból.
- Jane... - szólt reszkető hangon Lily. Nincs semmi baj. Foglak. Jane... ittvagyok.
- Tudom Lily, tudom.
