méghozzá sokan, hogy a mai világban már nehéz rendesen élni. De ez mikor volt könnyű?
Igaz régen, a szerelem és a barátság olyan kincsek voltak amik ritkának számítottak és egy egész életen át tartott.Vannak olyan barátságok, amikről azt hisszük kisgyermek korunk óta tart, és szinte megrtonthatatlan, aztán történik valami, valami olyasmi amikor igazán számítunk azokra a barátokra, és kiderül, hogy eddig, ennyi éven át, egyáltalán nem vettek komolyan, sőt mi több, nem is fektettek annyit áldozatot a barátságba, mint saját magunk.
Mindig azt mondjuk, "azt mondják..." de kik mondják? Igazából ami ez után a mondat után következik, azt mind mi mondjuk, csak olyan színben akarjuk feltüntetni, mintha tágasabb körökben elfogadott vélemény lenne, és így arra is nagyobb hatást gyakorol majd, akinek mondjuk. Aztán, ott a szeretet. Nagyon kevés ember talál rá az igazi szeretetre. Amikor nem szerelmes, nem a barátja, nem a rokona az illető, de mégis teljes szívéből, mérhetetlenül szereti, pedig életébe kétszer, hanem háromszor ölelték meg egymást, akkor sem csak úgy minden ok nélkül. Az ilyen szeretet régen is, és mai is nagyon ritka, és álltalában nem közönséges kapcsolatban lévő emberek között alakul ki. A mester, és a tanítványa, egy tapasztalati példa.
Vannak olyanok, akik megtalálják a szerelmet, és szerelmesek belé. De nem az emberbe, aki mögötte áll, hanem magába a szerelembe. Az első szerelme, mindenkinek a szerelem. Azt hisszük magunkról szerelmesek vagyunk, és beleszerelmesedünk a gondolatba, vagyis magába a szerelembe szeretünk bele, hiszen a kezdetekben, még csak egy szó, egy gondolat az egész.
Szerelmesek lehetünk a tengerbe, a táncba, a magyar népbe, de nem ritka az, aki saját magába szerelmes, és abba,belé szerelmesek. Tehát, ez a szerelem-szeretet história, egy kaotikus, szövevényes, összevisszaság, aminek a közepén ott a lényeg, csak ki kell bogozni.
Vannak, akik egy idő múlva feladják, túl sok a kibogozni való, és karrierista, munkamániás emberekké válnak. Egy ideig bele is törődnek ebbe, amíg végül már nem bírják tovább, és lesújtanak a gordiuszi csomóra, mert mindegyik ember vágyik a szeretetre, akármit mondd, gondol is. Persze, ebbe beleférnek a törött tányérok, a hosszú szüneteltetések, mert aminek kezdete van, vége is lesz egyszer. Ahoz, hogy szépek legyünk, előtte csúnyának is kell lennünk. Ahogy hogy felnőjünk, gyerekeknek is kellett hogy legyünk. Mindennek van kezdete, és vége, de igazán csak az számít, ami közötte van. Hogy hogyan jutottunk el a kezdőpontról a végpontra, és hogy milyen hosszúra sikeredett akár mi tehetünk róla, akár nem, és hogy mennyire szép és erős ez az út. Ha egy film legelső jelenetét, és a legutolsó jelenetét egymás után összevágnánk, és levetítenénk, értelme lenne? Talán lenne, de nem annyi mintha a közte lévő jeleneteket is figyelmemmel kísértük volna.
Szeressünk annyi embert ahány csak lehetséges, a stressztől hölgyeim, sokkal de sokkal hamarabb ráncosak leszünk, és hullik a hajunk, őszülünk, hát kinek kell ez?
