Előfordul, hogy az egész világ (ami a tiniknél álltalában a családot jelenti) összeesküszik ellenünk. Ilyenkor az ember nem tehet sokat kénytelen kitörni a szorításból és keresni egy mellényes fehér nyuszit, aki elvezeti, és aztán követheti tovább a saját kis Csodaországába. Ez nem csak a fiatalokra jellemző. Ugyanúgy menekül a gyermek, a tini, a középkorú ember és az öreg is. Ki-ki a saját önmagára jellemző Csodaországába menekül. Ez a világ természetesen ahány ember, annyiféle. Van aki becsapja a szobája ajtaját, fejére párnát húz és a könnyek csodaországába húzza meg magát, vannak olyan merész egyének akik egy félóra töredékéig tartják a frontot, de előbb vagy utóbb ők is menekülőre fogják. A pocakosabb fajta elhúzza a száját, bedobja magát a kanapéba egy sör társaságába. Ahány ember, annyi féle csoda.
Persze ha beestünk a nyúl üregébe, akárcsak Alíz, ki is juthatunk onnan. A kivezető út viszon rögösebb és nehezebben járható az odaúttal szemben. Míg a konfliktusokba egy perc alatt csak úgy beleesünk, észre sem vesszük de máris belezuhantunk a sötét meredek lyukba, addig a kijutás onnan keményebb dió mint hinnénk. Lehet, hogy elsőre nem is fog sikerülni. Megkapaszkodhatunk valamiben, egy érvben egy mentőövként szolgáló hazugságban, de ha túl gyenge kiesik a kezünk közül és mi visszazuhanunk onnan ahonnan elindulni próbáltunk. Sokszor sötét van, nem találjuk a kivezető utat, és sokszor egyedül nem is sikerülhet a kijutás (élve). Ezért jó, ha mi az üreg alján tapogatózunk, addig az üreg tetejánél vár minket egy megértés, aki hajlandó elnézni a hibáinkat, és ledob egy kötelet ami segítségével aztán felmászhatunk, és örülünk, hogy kimásztunk a konfliktusból - együtt. De előfordulhat egy végzetes hiba is. Az illető, aki a cél tetején áll és ereszti a megmentő kötelet, el is engedheti. És akkor örökre a süllyesztőben végezzük. Ő elballag, messze megy, fényévekre lesz és lehet hogy sosem látod viszont. Ha egyedül vagy lent a süllyesztőben, a tapasztalatok alapján egyetlen dolgot lehet csinálni: - Semmit. Pontosan semmit, csak ülni és várni, hogy történjen valami. A sors, már ha létezik ilyen, nem kevés humorérzékkel rendelkezik, valahogy feljebb fog juttatni, vagy akár egészen fel a felszínre. És akkor még az is megeshet, hogy összetalálkozol egy partin azzal a bizonyos másik féllel, és minden megoldódik. Ez persze nem egy csapás alatt történik meg. Meg fog talán történni, - de milyen áron.