Buzgón írt. Selyemcsipke ruhája lágyan omlott combjaira, csupasz keblein libabőr futott végig. A szellő beletépett a hajába, de ő nem érzékelte a külvilágot. Barna szeme világa elmerült a szavak és mondatok kusza világába melyeke leírt maga elé egy lapra. Sokszor felszisszent, és zavarhatatlan nyugalommal összegyűrt egy megkezdett lapot, majd újat vett elő. Belül érezte, elönti az őrület, és megtébolyodik.
Kereste, de nem találta. Azt kereste, amit előtte sokan mások. A dolgok értelmét. Tudni akarta, miért hazudnak az emberek, miért ölik meg egymást, miért boldogtalanok. Tudni akarta a sok záporozó könnycsepp okát, tudni akarta a mellkasat szorongató fájdalmat, tudni akarta a jéghideg érzést, amikor már nem számít semmi. Kívülről a Lány maga volt a megtestesült nyugalom. Kezei lassan gyűrték össze a hasznavehetetlen papírokat, amiket a szél könnyedén a hátára vett, és elvitt messze. Soha senki nem látta azokat a papírokat. Senki nem tudta meg, mi volt az pontosan, amire a Lány nem tudott rájönni. Kívülről csak egy lány volt. Csodaszép, tiszta, és ártatlan. Egy asztalnál ült a verandán és írt.
Belül a Lány elméjét ostromolták a megválaszolatlan kérdések. Úgy érezte a tébolyba kergetik. Már hosszú évek óta ült annál az asztalnál, és gyűrte össze mindúntalan a papírlapokat.
Hirtelen megállt. Egészen eddig a percig semmi nem zökkenthette ki elmélkedéséből, de most mégis megriadt, a teste megrázkódott, és a kezében a toll megállt félúton a papírlap felé. Érezte a hidegségét. De ez nem afféle szorongató, hátborzongató hidegség volt, mint amilyennek az emberek elképzelik, hanem afféle magas lázat hűsítő, a testet lenyugtató hidegség. A Halál jött, és átkarolta Őt.
- Gyere velem. - mondta a Halál.
- Mondd meg miért. - szólt a Lány.
- Ne akard tudni a miértet. Csak fogd a kezem és bízz bennem vakon. Hiszen csak így léphetsz előre.
A Halál ráfonta kezeit a Lány nyakára, és lágyan végigsimított a testén. A Lány hátrahajtotta a fejét, és megadva magát az ismeretlennek, elengedte a miértet és belezuhant egyenest a Halál karjaiba.
Elnyelte Őt a sötétség. Senki, soha nem hallott felőle. A papíron amit maga után hagyott, csupán ennyi állt:
" Kérlek emlékezz rám."
