A máskor elnéptelenedett csöndes kis faluba ezen a napon lassan szállingózni kezdtek az autók. Messziről érkező emberek ültek a messziről érkezett autókban, és mind a falu szélén fekvő apró, eldugott temető felé igyekeztek. Amint odaértek, parkolóhelyért kezdtek masírozni,végül megálltak és leállították a motort.
Egy türkizkék autó hátsó ajtaja hangos csattanással kitárult, és hangos sivalkodással kirobbant belőle egy kisfiú, magával húzva testvérét, aki éppen a haját cibálta. A szülők ideges arccal békítőleg egy-egy gyertyát és doboz gyufát nyomtak a kezükbe.
A többi autó utasai is csomagokkal a kezükbe, mind beszállingóztak a temetőbe.
A temetőbe hirtelen nagy lett a sürgés forgás.
Minden sírkövet emberek vettek körül, gyertyát gyújtottak, virágokat tettek a régiek helyébe, leszegett fejjel néhány könnycseppet ejtettek.
Hirtelen fényáradat töltötte meg a sivár helyet, mindenhol gyertyalángok villogtak, és a temető virág, és fénypompába borult.
Mindezt egy valaki nézte rossz szemmel.
Bezzeg máskor nem jön ide ennyi bugyuta ember –gondolta a temető szélén a kunyhójába kuporgó temetőőr. Mogorva alkat volt, de a legmogorvább ezen a napon volt, amikor idejön ez a sok idegen messziről, hogy felpompázza a nyugodalmát. Ezt egyszerűen ki nem állhatta. Mogorva szája széle mosolyra húzódott. Ha én ki nem állhatom, mit szóljanak ők? –kuncogott magában.
Végre sötét lett, és éppen amikor az utolsónak távozott család után csapódott be a temető kapuja, az öreg temetőőr feltápászkodott, és kilesett az ablakán. Elmentek. –gondolta. Végre elmentek.
A koromsötétség ellenére amely az eget uralta, a temetőőr bátran lépte át a temető küszöbét. Hisz mekkora gyakorlata volt már neki ebben. Sötétség, holtak, temető. Ugyan. Őt sosem rémítette meg.
Hogy megmutassa mérhetetlen bátorságát, tán önmagának, a temető közepére sétált és sejtelmes hangon, először halkabban, majd mind hangosabban szónokolni kezdett.
- Halottak… aszott csontokon lévő bőrhamvadék és porrá esett hajzuhatagok mind. Mélységes mély sötétség, feneketlen bűzölgő mélységben fekvő tehetetlen roncsok! Csúszómászók martalékává vált emberi maradványok! Engem meg nem rémítetek! Ti a sötétség és a mélység karjaiban vergődtök tehetetlen, míg én a földön járok, lélegzem, eszem, és alszom! Engem ti meg nem rémítetek!
Ekkor valami megzörrent. Bátor temetőőrünk olyan hirtelen pördült meg a tengelye körül, hogy még öreg nyaka is belereccsent.
Ugyan már. –gondolta. Ha eddig nem jöttek hóttak, most sem fognak. És újra kuncogni kezdett.
- Én nem produkálnám magam, az Ön helyébe. – szólt valahonnan az öreg háta mögül egy hang.
- Ki az?! – kérdezte az öreg magas cé hangszínben.
- Egy bizonyos halott, akitől Ön annyira nem fél. Itt vagyok maga mögött, forduljon meg, olvassa el a nevem.
Az öreg térde öntudatlanul mozdult, és a legrosszabbra számítva, egy aszott holttestre, ám ehelyett nem látott egyebet, csak a puszta sírkövet. „ Tóth Irén „ felirattal.
- Irén…?
- Igen igen. Én vagyok az és tudja…
- Irén igazán nem kellene annyit fecsegned szegény emberrel. Még megijeszted. Mind tudjuk hogy neked vannak a legszebb gyertyáid, én mégis ódivatúnak tartom őket. –szólt egy másik hang.
- Sebestyén, hogy sülne le az a maradék bőr is a képedről ami van, te kérkedsz a te gyertyáiddal? Azok nem is gyertyák, csak ósdi mécsesek!
- A te sírköved pedig tele van szétdobált gyufacsonkokkal! Mind láttuk a neveletlen ük-ük fiadat aki képtelen volt egy gyufát is visszatenni a dobozba!!!
Az öreg temetőőr száját furcsán tátva, leblokkolva állt a temető közepén, és alig értett pár szót a hangokból amelyek befurakodtak a fülébe, és bent a fejében valami érthetetlen hablattyá változtak.
A fejéhez kapott, és öregségét félretéve hanyatt homlok kimenekült a temetőből, berohant kunyhójába, magára csapta az ajtót, majd reszketve az ablakhoz botorkált. A temetőben látszólag nem változott semmi, eltekintve attól, hogy a Tóth Irén feliratú sírról mintha gyertyák röpködtek és csapódtak volna neki a szomszédos sírkőnek. De persze ez sem volt biztos.
Felvonta a szemöldökét, és ezt gondolta bárcsak most látnák a mi békés temetőnket az a sok idióta nép…
