A pantomim művészetben a hangsúly a megfelelő testsúly áthelyezésen, és a dolgok szőrét, szagát elképzelésén alapszik. Az alapokba avatott be minket még a nyár beállta előtt Dvorák Gábor, neves pantomim-művész.
Egy fekete keret előtt állunk, és azt képzeljük, hogy egy ajtó. Fából van, réz kilinccsel. Feladat, kinyitni az ajtót, majd magunk után becsukni. A kilincs az ember kezében nem emelkedik fel és le, kivétel akkor, ha az a kilincs a saját elménk szüleménye, és a térérzékünk nem a megfelelő ehhez a feladathoz. Ahhoz, hogy egy képzeletbeli sima falfelületet áttapogassunk és tapogatózva haladjuk oldalirányba a fal mentén, egyenletes vonalú testsúlyáthelyezésre van szükségünk. Ha mindez nem valósul meg helyesen, a képzeletbeli falunk gumiból lesz és belesüpped a tenyerünk.
Néha elvétjük az ajtót, és a kilincset is rosszul használjuk. Néha, látszatra tökéletesen áthelyeztük a testünket egyik lábról a másikra, de ha megpöckölnének, elesnénk. Néha látszatra minden tökéletes de ha a dolgok mögé tekintünk, láthatóvá válik hogy mégis mennyire instabil és gyenge.
Egy pár sétál az utcán. A nő kezében gyermek. Látszatra szépek, és egészségesek ám ha a szemükbe nézünk, ami egy apró részlet de mégis kulcsfontosságú, láthatjuk a keserűséget ami a kapcsolatuk jellemzője. A dominó látszatra egyenesen és biztosan áll, meg sem rebben, de ha megérintjük széthullik. Sokszor elhangzik a „ ez csak egy hajszálon múlott” kifejezés, de az nem, hogy „ egy hajszálnyi éppen elég volt”. Amikor II. János Pál pápa ellen merényletet követtek el, a golyó centiméterekkel az agya mellett suhant el, pontosan egy hajszálnyira. A hajszálnyi dolgok határozzák meg a tények alakulását, élet vagy halál, barát vagy ellenség, öröm e, vagy fájdalom. A szakadék és a peremén álló ember között is pontosan egy hajszálnyi hely és idő helyezkedik el. Mindenhol ez dominál. A művészetek mindegyik létező ágában, a festészettől a táncművészetig, a zenében, az írásokban, mindenben.
A pantomim még egy fortélya a hihetetlen képzelőerő és a térbeli érzék. Elképzeljük az ajtót, a falat, és így könnyebb rajta eligazodni. Persze a technikája ennek is, mint minden másnak, megvan, de ez lényegesen többet hoz ki belőle.
Ha elképzeljük a szobát az üres színpadon, bátran és határozottan lépdelhetünk végig rajta, ülhetünk le a fotelekbe, moshatunk fogat. Ha elképzeljük az életünket, hogy hogyan tovább, ha álmokat szövünk és képzelünk el magunk elé, bátrabban és határozottabban indulunk neki az életnek, mintha az ismeretlen, kietlen sivárságba lépdelnénk bele. Minden azon áll és dől el, miként képzeljük el, és hogy megtesszük-e azt a hajszálnyi lépést az ügy érdekében, ami a boldogság eléréséhez egyszerűen elengedhetetlen. Ekkora ereje van, a képzeletnek.
A pantomim művészetben a hangsúly a megfelelő testsúly áthelyezésen, és a dolgok szőrét, szagát elképzelésén alapszik. Az alapokba avatott be minket még a nyár beállta előtt Dvorák Gábor, neves pantomim-művész.
Egy fekete keret előtt állunk, és azt képzeljük, hogy egy ajtó. Fából van, réz kilinccsel. Feladat, kinyitni az ajtót, majd magunk után becsukni. A kilincs az ember kezében nem emelkedik fel és le, kivétel akkor, ha az a kilincs a saját elménk szüleménye, és a térérzékünk nem a megfelelő ehhez a feladathoz. Ahhoz, hogy egy képzeletbeli sima falfelületet áttapogassunk és tapogatózva haladjuk oldalirányba a fal mentén, egyenletes vonalú testsúlyáthelyezésre van szükségünk. Ha mindez nem valósul meg helyesen, a képzeletbeli falunk gumiból lesz és belesüpped a tenyerünk.
Néha elvétjük az ajtót, és a kilincset is rosszul használjuk. Néha, látszatra tökéletesen áthelyeztük a testünket egyik lábról a másikra, de ha megpöckölnének, elesnénk. Néha látszatra minden tökéletes de ha a dolgok mögé tekintünk, láthatóvá válik hogy mégis mennyire instabil és gyenge.
Egy pár sétál az utcán. A nő kezében gyermek. Látszatra szépek, és egészségesek ám ha a szemükbe nézünk, ami egy apró részlet de mégis kulcsfontosságú, láthatjuk a keserűséget ami a kapcsolatuk jellemzője. A dominó látszatra egyenesen és biztosan áll, meg sem rebben, de ha megérintjük széthullik. Sokszor elhangzik a „ ez csak egy hajszálon múlott” kifejezés, de az nem, hogy „ egy hajszálnyi éppen elég volt”. Amikor II. János Pál pápa ellen merényletet követtek el, a golyó centiméterekkel az agya mellett suhant el, pontosan egy hajszálnyira. A hajszálnyi dolgok határozzák meg a tények alakulását, élet vagy halál, barát vagy ellenség, öröm e, vagy fájdalom. A szakadék és a peremén álló ember között is pontosan egy hajszálnyi hely és idő helyezkedik el. Mindenhol ez dominál. A művészetek mindegyik létező ágában, a festészettől a táncművészetig, a zenében, az írásokban, mindenben.
A pantomim még egy fortélya a hihetetlen képzelőerő és a térbeli érzék. Elképzeljük az ajtót, a falat, és így könnyebb rajta eligazodni. Persze a technikája ennek is, mint minden másnak, megvan, de ez lényegesen többet hoz ki belőle.
Ha elképzeljük a szobát az üres színpadon, bátran és határozottan lépdelhetünk végig rajta, ülhetünk le a fotelekbe, moshatunk fogat. Ha elképzeljük az életünket, hogy hogyan tovább, ha álmokat szövünk és képzelünk el magunk elé, bátrabban és határozottabban indulunk neki az életnek, mintha az ismeretlen, kietlen sivárságba lépdelnénk bele. Minden azon áll és dől el, miként képzeljük el, és hogy megtesszük-e azt a hajszálnyi lépést az ügy érdekében, ami a boldogság eléréséhez egyszerűen elengedhetetlen. Ekkora ereje van, a képzeletnek.