Arckölcsönzők. Akaratlanul is festett színházi maszkokat cserélgető alakok jutnak az eszünkbe. Körben állnak, és értelmetlen módon cserélgetik, adogatják egymásnak a maszkokat, amiket aztán az arcuk elé helyeznek. De ha ez elé az értelmetlen folyamat elé odaállunk és alaposabban megvizsgáljuk rájövünk, hogy már megint az első rápillantás varázsa tévesztett meg minket. Az emberek arculata és viselkedése mindig változó. Mindig más arcot mutatnak a világnak. Elmennek valahova, ott fölöltenek egy álarcot, aztán egy darabon abban maradnak, s mikor már megunták, elővesznek egy másikat és a régit a sutba dobják. Tehát az arcukat kölcsönözték valahonnan. Mindig újakat öltenek fel a változás tárházából kölcsönzik, és a régit eldobják, de ritka esetben az is előfordul hogy idő elteltével újra a régi arculat tűnik fel. És mennyi arcot képesek felmutatni az emberek, van úgy hogy évekig egy bizonyos ábrázat mögött rejtőznek, de van aki egy veszekedés alkalmával fénysebességgel cserélgeti a hangulatait! Kiigazodni, és a kölcsönvett arcokat számon tartani szinte lehetetlen feladat. A legtalpraesettebb ember az, aki az adott helyzetben, szituációban a legodaillőbb arcot tudja kölcsönözni. Az az igazi mester! Ám ebbe a kaotikusan váltogató ábrázat- folyamatban becsúszhatnak a hibák is, ahogyan mindenhova. Ha az ember rossz arcot kölcsönöz, lyukas, esetleg átlátszó, kiszivárog rajta a hazugság, és könnyű észrevenni, hogy hamis. Ha valaki rosszul veszi fel, elcsúszik kivillan az igazi arca, s rájövünk, hogy nem az akinek mutatja magát. Aki fekete álarc mögé bújik, zárkózott, nem mutatja meg magát, netán veszélyt jelent. A „nyitott könyv” mikor az arc tele van írásokkal, vagyis „olyan mint egy nyitott könyv, az arcára van írva milyen, mit akar”. Tehát ebben a világban mindenki cserélgeti, kölcsönzi valahonnan az arculatát. Mint sejthető is, innen a cím is.
